Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Vasárnap Anat Baron bírónő jelentette be, hogy két fenyegető levelet kapott.
Fenyegető üzeneteket kapott a legfelsőbb bíróság két bírója Izraelben, miután mindketten egy palesztin merénylő házának a lerombolása ellen ítélkeztek a közelmúltban – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű újság honlapja hétfőn. Vasárnap Anat Baron bírónő jelentette be, hogy két fenyegető levelet kapott, hétfőn pedig Uzi Vogelman bíró tett feljelentést a rendőrségen, miután postaládájára olyan címkéket ragasztottak, miszerint „a zsidó vér nem olcsó”, nyilvánvalóan a merénylő házának lerombolása elleni döntésére utalva.
Ezt a szlogent a szélsőségesen jobboldaliak használják bosszúakcióiknál. A fenyegetésekkel arra utaltak, hogy Vogelman és Baron egy bírói testület részeként elutasították a Dvir Szorek zsidó jesiva-növendék (vallásos főiskola diákja) tavalyi meggyilkolásával gyanúsított palesztin férfi otthonának a lerombolását Ciszjordániában. A 13-as kereskedelmi csatorna értesülése szerint a rendőrségi nyomozók úgy vélik, hogy összefüggnek egymással a két bíróval szembeni fenyegetések. Anat Baron liberálisnak tekintett bírónő, akinek ítéletei már többször dühítették a politikai jobboldal híveit. Az egyik levélben fiának bántalmazásával riogatták a bírónőt, aki másik fiát egy tel-avivi robbantásos merényletben veszítette el 2003-ban. A levél arra figyelmeztette, hogy „újabb büntetés vár rá”.
„Az igazságszolgáltatási rendszerrel és bíráival szembeni folyamatos, irányíthatatlan uszítás közvetlen eredménye az Anat Baronnak, a legfelsőbb bíróság bírójának elküldött fenyegető levél” – állította a bíróság szóvivője, és bejelentette, hogy panaszt tettek a rendőrségnél. „Az izraeli bírák terrorizálására tett kísérletek nem fogják elriasztani őket, és félelem nélkül folytatják munkájukat” – tette hozzá a grémium hivatalos közleménye.
Az ellenzék szerint Netanjahu a hibás
Avi Niszenkorn, a Kék-fehér párthoz tartozó igazságügyi miniszter vasárnap veszélyesnek nevezte az igazságszolgáltatási rendszerrel szembeni folyamatos támadásokat. Jair Lapid, a parlamenti ellenzék vezetője Benjámin Netanjahu miniszterelnököt vádolta meg az igazságszolgáltatás elleni harag gerjesztésével. „A legfelsőbb bíróság bírájának a megfenyegetése Netanjahu felbujtó tevékenységének közvetlen következménye” – vélekedett Lapid.
Netanjahu – akit három ügyben csalással, közhivatallal történő visszaéléssel és korrupcióval vádolnak, és május 23-án megkezdődött a pere is egy jeruzsálemi bíróságon – korábban többször állította, hogy a bíróságok, a rendőrség, politikai riválisai, a média és az államügyészek összeesküvésének áldozata, akik olyan bűnökkel vádolják, melyeket nem követett el. A tárgyalás kezdete óta megerősítették az ügyében eljáró bírók védelmét
Maga a miniszterelnök is elítélte a vasárnapi kormányülésen a bírónő elleni fenyegetőzést, és összekapcsolta azt a közösségi médiában ellene és családja ellen írt bejegyzésekkel. „Zéró toleranciának kell lennie a bírák és a megválasztott tisztviselők elleni fenyegetésekkel szemben” – mondta a kormányfő.
(MTI)